Nagymaros földrajzi elhelyezkedése és természeti adottságai miatt kedvelt helye a kirándulóknak, túrázóknak. Nagymaroson át vezet az Országos Kéktúra-vonal, a nemzetközi Duna-túrának (kajaktúra) pedig itt az első állomása.

A Börzsöny hegyei rendkívül sok lehetőséget kínálnak gyalogtúrára, kerékpáros hegyi túrára. A Dunakanyar csodálatos panorámáját élvezhetik a Hegyes-tetői kilátóból és a Remete-barlang szikláiról.
Az alábbiakban néhány turista útvonalat ajánlunk figyelmébe.
Budapest–Vác–Szob között kiépített kerékpár út vezet. Érdekessége és nagyszerűsége abban áll, hogy nagyrészt közvetlenül a Duna parton halad, ami a kerékpározást feledhetetlen élménnyé teszi.
.jpg)
Aki pedig Nagymaroson szeretne biciklit kölcsönözni, az megtehetni:
Zoller Csabánál a Napkereki Küküllőben, ahol az érdeklődőket 10-30 kerékpár várja.
.jpg)
Horgászni vágyók a Dunán, vagy akár a törökmezői halastavaknál és az Ipoly partján is hódolhatnak szenvedélyüknek. A térség vizes élőhelyeinek jellegzetes fajai közül néhány érdekesebbet említünk: foltos szalamandra, mocsári teknős, folyami rák és kagyló, csuka, leső és törpeharcsa, süllő, dunai ingola.
A város bármely pontjáról 15-20 perces sétával elérhető az erdőhatár. A térség erdeit jelzett turistautak, ösvények sokasága tarkítja (országos kék, sárga, piros és zöld jelzések), melyek a városközpontból (kompkikötőből, vasútállomástól) indulva végigkövethetők és a környék valamennyi szép panorámájú kilátópontját érintik.

Ha kellő türelemmel bírunk, és ha szerencsénk van, találkozhatunk az erdő lakóival is. Az állatvilág igen gazdag, jellegzetesen őshonos fajokból áll. A vadváltók mentén és az etetők környékén gyakran találkozhatunk gímszarvassal, őzzel, vaddisznóval, de nem ritka a mókus, róka, borz jelenléte sem. Kivételes alkalom a vadmacskával, nyuszttal való találkozás.
| Szo máj. 19 Katolikus Ifjúsági Találkozó |
| P máj. 25 @18:00 - Ismerkedjünk meg a kadarka szőlővel és a belőle készült borokkal! |
| Szo máj. 26 @10:00 - 07:00 Nyitott Pincenapok Nagymaroson |
| Szo jún. 02 Gyereknap |
| V jún. 03 @17:00 - Trianoni megemlékezés |